Menü Bezárás

ADATVÉDELEM, ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Vonatkozó rész az Együttműködési feltételekből:

6. Adatvédelem és Adatkezelési Szabályzat

A Königreich Deutschland adatkezelésre vonatkozó irányelveinek megfelelően az Eladó (Adatkezelő) az alábbi tájékoztatást nyújtja az általa üzemeltetett biologikaverlag.de weboldallal és a Biologika Szerv Atlasz Webáruházzal (továbbiakban: Webshoppal) kapcsolatban, és egyéb tevékenységével kapcsolatosan folytatott adatkezelés tekintetében. Kérjük, figyelmesen olvassa el ezt a pontot is annak érdekében, hogy megismerje hogyan kezeljük adatait.
Jelen dokumentum tájékoztatást ad arra vonatkozóan, hogy az Eladó milyen információkat tart nyilván, és azokat miként használja fel. Megtudhatja, hogy hogyan tudja ellenőrizni ezen adatok pontosságát, és miképp kérheti azok törlését az Eladó nyilvántartásából. Az adatfelvétel, adatfeldolgozás, és adatfelhasználás a jelen jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. Kérjük figyelembe venni, hogy a jelen nyilatkozat nem vonatkozik azon internetes oldalakra, amelyek a biologikaverlag.de honlapról hivatkozással érhetőek el, illetve azok nyilatkozatai és feltételei sem vonatkoznak a biologikaverlag.de weboldalra.

6.1. Személyes adatok felvétele, feldolgozása, felhasználása
6.1.1. A Weboldal és Webshop használata során csak olyan személyes adatok kerülnek rögzítésre, amelyeket a Vevő önkéntesen bocsát a rendelkezésre, illetve az adatok rögzítéséhez, feldolgozásához, valamint felhasználásához a Vevő hozzájárul. Ebben az esetben a Vevő elfogadja jelen dokumentumban leírt feltételeket.
6.1.2. Az Eladó tájékoztatja a Vevőt, hogy a Webshop funkciói, a megrendelések elfogadása és teljesítése csak abban az esetben lehetséges, ha a Vevő az adatait az Eladó részére megadja, és az adatkezeléshez hozzájárul.
6.1.3. A Vevő tudomásul veszi, hogy a kötelezően megadandó adatok hiányában az Eladó nem tudja a Vevő által igénybe venni kívánt szolgáltatást nyújtani, tehát nem tudja például a Webshop rendelést rögzíteni vagy teljesíteni.
6.1.4. A biologikaverlag.de weboldal (továbbiakban: Weboldal) meglátogatása és használata során az Eladó szervere bizonyos adatokat automatikusan – rendszeradminisztrációs, statisztikai vagy biztonsági okokból – eltárol. Ezek az adatok: a látogató Internet-szolgáltatója, néhány esetben a látogató IP-címe, a szoftverböngésző verziószáma, számítógépes operációs rendszerének típusa, esetleg a küldő weboldal, ahonnan az Eladó Weboldalát elérte, azok az oldalak, amelyeket a Weboldalon meglátogatott, azok a keresőszavak, amelyeket a Weboldal eléréséhez vagy a Weboldal használatához használt. Ezen adatokból a Weboldallátogatottságára és a Vevő érdeklődési körére lehet visszakövetkeztetni, személyes adatok felhasználása nem történik. Fontos, ezek az adatok, szavak, linkek mindig név nélkül kerülnek rögzítésre. Az Eladó kijelenti, hogy a személyes adatok felvétele, feldolgozása, felhasználása a személyes adatok védelméről szóló jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik.
6.1.5. Amennyiben a Vevő kifejezetten személyes adatokat bocsát az Eladó rendelkezésére, akkor azokat a törvényes kereteken túlmenően, illetőleg a Vevő hozzájárulását meghaladva az Eladó nem rögzíti, nem használja fel, és nem adja tovább, nem szolgáltatja ki harmadik személynek. E kikötés vonatkozásában kivételt képez, ha azt a Königreich Deutschland jogszabálya, hatósága, vagy bírósága elrendeli.
6.1.6. A Vevő tudomásul veszi, hogy az Eladó által kezelt személyes adatokat az Eladó munkavállalói (céges ügyfelek adataira vonatkozó titoktartásra kötelezett szerződéses munkavállalói) megismerhetik az adatokat, az adatkezelési feladat teljesítéséhez szükséges mértékben.

6.2. Reklámküldemények és ajánlatok
6.2.1. Reklámküldemények és ajánlatok küldése céljából az Eladó kizárólag a Vevő külön erre irányuló kifejezett hozzájárulása esetén kezeli az adatokat. A Vevő a hírlevélben található link alkalmazásával, vagy az Eladó 2. pontban rögzített elérhetőségein bármikor megtilthatja, hogy részére az Eladó a továbbiakban hírlevelet vagy reklámküldeményt küldjön.
6.2.2. A Vevő tudomásul veszi, hogy a Webshop használata során az Eladó profilalkotást végezhet a Webshop látogatóinak, az érdeklődők személyre szabottabb, eredményesebb kiszolgálása és értesítése érdekében. Ez a tevékenység a kizárólag jobb Felhasználói élmény nyújtása céljából történik és a Vevőre nézve könyvek, tanfolyamok egyedi kedvezmény akciók (alkalmi kedvezmények) ajánlásán kívül más következménnyel nem jár.

6.3. Személyes adatainak módosítása és törlése
Amennyiben a törvényes vagy más jogcímen történő adattárolás feltételei már nem állnak fenn, úgy a rögzített adatokat az Eladó törli a nyilvántartásából. Természetesen a Vevő is bármikor kérheti személyes adatainak törlését a nyilvántartásból, illetve bármikor visszavonhatja hozzájárulását személyes adatainak felhasználására, vagy feldolgozására vonatkozóan. Ez esetben, illetve, ha személyes adataival kapcsolatban bármilyen kérdése merül fel, e-mailben (webshop et biologikaverlag.de) tud kapcsolatba lépni a Weboldal üzemeltetőjével. Informálódni, tájékozódni – például szerepelnek-e adatok a Vevővel kapcsolatban az Eladó nyilvántartásában, és ha igen, melyek ezek, valamint miként kezeli – szintén a fenti elérhetőségeken lehet.

6.4. Biztonság
6.4.1. Az Eladó a Vevő által szolgáltatott adatokat biztonságosan őrzi, óvintézkedéseket tesz azok védelme – elvesztésük, illetéktelen felhasználásuk vagy módosításuk megakadályozása – érdekében. Az Eladó azon szerződéses partnerei, akik alvállalkozóként – Vevő hozzájárulása, vagy jogszabályi rendelkezés alapján – hozzáférhetnek Vevő adataihoz, kötelesek ezeket titokban tartani és a szerződéses szolgáltatásokon kívüli egyéb célokra nem használhatják fel azokat.
6.4.2. Az Eladó az adatkezelést akként végzi, hogy annak során biztosítsa a Vevő magánszférájának védelmét. Az adatkezelő az adatokat a technológia állásának leginkább megfelelő információtechnológiai megoldásokkal védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
6.4.3. A PayPal használatával történő fizetés a PayPal biztonságos rendszerében valósul meg. Fizetéshez használt adatokat a biologikaverlag.de weboldal nem tárol el, és bankkártya adatok nem jutnak el az Eladóhoz.

6.5. Gyermekek személyes adatai
A Vevő a Webshop használatával akként nyilatkozik, hogy 16. életévét betöltötte. 16 éven aluli ember a Webshopban nem vásárolhat, hírlevélre nem iratkozhat fel, tekintettel arra, hogy az adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének engedélye szükséges. Az Eladónak nem áll módjában a hozzájáruló személy életkorát és jogosultságát ellenőrizni, így a Vevő szavatol azért, hogy a megadott adatai valósak.
A megadott adatok valóságáért a Vevő tartozik felelősséggel. Az Eladónak nem áll szándékában 14 éven aluli gyerekektől vagy 16 év alatti fiatalkorúaktól személyes adatot kérni. Amennyiben 14 év alatti gyermek és 16 év alatti fiatalkorú szülője vagy gyámja tudomást szerez arról, hogy gyermeke adatokat jutatott el az Eladó-nak, akkor ezen adatok törlése érdekében a jelen dokumentum 2. pontjában felsorolt címek alatt fordulhat az Eladóhoz. Ebben az esetben az Eladó a gyermek, illetve a fiatalkorú adatait azonnal törli a nyilvántartásból.

6.6. Internetes böngészőkben használt cookie-k
6.6.1. A Weboldal használatának megkönnyítése céljából az Eladó anonim látogatásazonosítót, ún. „cookie”-kat (más néven sütiket) használ. A cookie-k kisméretű adatok, melyek ideiglenesen a böngészőprogramról a Vevő számítógépének merevlemezére kerülnek az oldal látogatásával. Az Eladó által használt cookie-k csak és kizárólag a Weboldal működéséhez, a Felhasználói élmény biztosításához szükségesek, a Vevő személyes adatainak felismerésére nem alkalmasak. Ettől függetlenül, a böngészőprogram beállításával a Vevő kiküszöbölheti a cookie-k telepítését a merevlemezre. A tárolt cookie-k bármikor eltávolíthatók a gépről az átmeneti internet fájlok törlésével.
6.6.2. A Weboldal és a Webshop használatával a Vevő hozzájárul látogatási adatainak rögzítéséhez, tárolásához és feldolgozásához a jelen tájékoztatóban meghatározott módon és célokra. A Weboldalon tett látogatások során egy vagy több cookie-t – azaz egy-egy karaktersorozatot tartalmazó kis fájlt – küldünk a látogató számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője egyedileg azonosítható lesz. Ezen cookie-k a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Adwords rendszerén keresztül történik. Ezeket a cookie-kat csak egyes al-oldalak látogatása esetén küldjük el a látogató számítógépére, tehát ezekben csak az adott al-oldal meglátogatásának tényét és idejét tároljuk, semmilyen más információt nem. Az így elküldött cookie-k felhasználása a következő: A külső szolgáltatók, közöttük a Google, ezen cookie-k segítségével tárolják, ha a Vevő korábban már látogatást tett a hirdető weboldalán, és ez alapján hirdetéseket jelenítenek meg a Vevőnek külső szolgáltatók – közöttük a Google – partnereinek internetes webhelyein. A Felhasználók Hirdetéseket blokkoló böngésző használatával vagy a böngészőjükben a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon tilthatják le a Google cookie-jait.
Alkalmazott cookie-k: analitika, követés cookie, webhelyen keresztüli követés cookie, bejelentkezési, Felhasználó azonosító session cookie. A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet letiltani a cookie-kat, hogyan fogadjon el új cookie-kat, vagy hogyan adjon utasítást böngészőjének arra, hogy új cookie-t állítson be, vagy hogyan kapcsoljon ki egyéb cookie-kat.

6.7. A Webshoppal kapcsolatos technikai információk
6.7.1. A Webshop használata során előfordulhat, hogy NEM személyhez kötődő információk rögzítésre kerülnek, mint például a Vevő által használt webböngésző típusa, annak a honlapnak a címe, ahonnan Webshop oldalára eljutott, stb. – ezeket az adatokat az Eladó nem nevesített (anoním) módon tárolja. A Webshop a Google Inc. („Google”) által nyújtott Google Analytics webanalitikai szolgáltatást használja. A Google sütiket („cookie”-kat), az érintett számítógépén elhelyezett apró adatfájlokat használ, amelyek célja, hogy segítse a Weboldal használatának elemzését, természetesen nem nevesített módon. A sütik által generált, a Weboldal használatára vonatkozó nem személyhez köthető információkat a Google az Amerikai Egyesült Államokban található szervereire továbbítja, és ott tárolja. A Google ezeket az információkat a Weboldal használatának értékelésére, elemzésére, a Weboldalon végrehajtott tevékenységekről szóló statisztikai kimutatások Eladó számára történő összeállítására, valamint a Weboldalon történő és az internethasználattal kapcsolatos egyéb szolgáltatások nyújtására használja – természetesen szintén nem nevesített módon. A Google által az Analytics szolgáltatáshoz kapcsolódó adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: www.google.com/analytics Más sütik külső weboldalakhoz – mint például a Facebook-hoz „like” vagy „share” funkciók Weboldalon történő használatán keresztül –, illetve a Google Remarketing alkalmazásához is kapcsolódhatnak.
6.7.2. A Google Remarketing használata során az Eladó egy sütit helyez el a Vevő számítógépén, amely segítségével a böngészője egyedileg (de nem nevesített módon) azonosítható lesz. A Google ennek segítségével ismeri fel, ha a Vevő korábban már látogatást tett a Webshopban, így az ahhoz kapcsolódó hirdetéseket jeleníthet meg a Vevő számára, más, külső tartalmi szolgáltatók weboldalán. Az Vevő bármikor letilthatja ezt a funkciót a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló hivatalos oldalon: google.com/ads/preferences/ A Google soha nem kapcsolja össze a Vevő IP címét a Google által tárolt egyéb adataival. A Vevő IP címe anoním módon kerül tárolásra, így személyes adataival nem összekapcsolható. A Vevő böngészője beállításával letilthatja a sütik használatát, azonban ebben az esetben nem tudja kihasználni a Webshop összes funkcióját.
6.7.3. Facebook Plug-in bővítmények: A Weboldalon előfordulhatnak a Facebook Inc., 1601 S. California Ave, Palo Alto, CA 94304, USA („Facebook”) által működtetett Plug-in bővítmények. Ilyen Plug-in bővítmény lehet a Facebook „Like” gomb. Amennyiben a Weboldal valamely oldalára ilyen Plug-in bővítményt helyeztek, úgy a Vevő által használt Internet böngésző közvetlen kapcsolatot hoz létre a Facebook szerverével, és e kapcsolat révén a Plug-in megjelenik a Felhasználó képernyőjén. A beágyazott Plug-in és a Facebook közötti direkt kapcsolat következtében a Facebook szervere értesítést kap arról, hogy Felhasználó a Weboldal mely részét látogatta meg. Amennyiben Ön csatlakozott a Facebook-hoz és a Weboldal látogatása közben épp be van jelentkezve a Facebook-on, a Facebook ezen információt hozzárendeli az Ön saját Facebook Felhasználói oldalához. Amennyiben használja valamely Plug-in funkciót (pl. „like” gombra történő kattintás vagy hozzászólás küldése), a használattal kapcsolatos információk szintén rögzítésre kerülnek az Ön Facebook Felhasználói oldalával kapcsolatban. A Facebook részéről történő adatkezeléssel kapcsolatos további információk, valamint tájékoztatás a személyes adatainak védelméhez fűződő jogairól és ezzel kapcsolatos lehetőségeiről a Facebook vonatkozó adatvédelmi szabályzatában érhetőek el. Amennyiben el kívánja kerülni, hogy a Facebook hozzárendelje az Ön Facebook Felhasználói oldalához a jelen Weboldal meglátogatásának tényét és az ezzel kapcsolatos más adatokat, akkor a Weboldal meglátogatását megelőzően ki kell jelentkeznie a Facebook-ról.
6.7.4. Facebook hozzászólások sütijei – A Webshopban a Vevőnek lehetősége van a Facebook alkalmazásán keresztül hozzászólásokat megjeleníteni. A hozzászólás elküldésével a Vevő hozzájárul ahhoz, hogy hozzászólását az Eladó nyilvántartsa (a Facebook regisztrációjához kapcsolódó nevével és fényképével – a mindenkori Facebook alapvető és nyilvános Felhasználói információkkal – együtt), kezelje, Webshopjában megjelenítse. Facebook használatával kapcsolatban lásd még a következő bekezdést.
6.7.5. Vásárlói értékelések – A Webshopban a Vevőnek lehetősége van a termékeket és szolgáltatásokat értékelni. Az értékelés elküldésével a Vevő hozzájárul ahhoz, hogy értékelését az Eladó a Webshopban megjelenítse, termékei vagy cége hirdetéseiben, illetve ajánlattevői tevékenysége során – akár szerkesztve is – felhasználja. Az elküldött értékeléssel az Eladó szabadon rendelkezik, ezt az érintett az értékelés elküldésével tudomásul veszi.

6.8. Az adatkezelő adatai
6.8.1. Az Adatkezelő, az adatkezelésért felelős azonos az Eladóval:
BIOLOGIKA VERLAGSANSTALT
Egy üzem a Németország Királyságban (Königreich Deutschland, KRD)
A KRD állampolgárainak és KRD-hozzátartozóknak
Székhely: Petersplatz 6., Lutherstadt Wittenberg, Königreich Deutschland
E-mail cím: webshop (et) biologikaverlag.de
Telefon: +36 (70) 284 7304
Weboldal: www.biologikaverlag.de
Üzemtulajdonos: Barnai Csaba Róbert
Felügyeleti hatóság: Németország Királyság
Üzemjegyzék-azonosító (BR-ID): 460-B-1741-380
Bankszámlaszám: Königliche Reichsbank: EZA 671839901 
6.8.2. Az Eladó nyilvános címének, telefonszámának vagy e-mailcímének marketing célú felhasználása tilos, a nem kívánt spam üzenetek küldői büntetésre kerülnek. Kifejezetten fenntartjuk a jogot, hogy e tilalom megszegése esetén jogi lépéseket tegyünk az úgynevezett spam e-mailek küldőivel szemben.

Az Együttműködési feltételeket itt találja.

error: Protected content.